Az út
Köszönöm.
Ezt tudnám mondani a mélységnek.
Tévútra vezet,
hogy újra hitelt adj a szépségnek.
átkarol, hogy érezd,
majd ellök magától,
hogy tényleg érezd.
Ajándékoz!
A jóval, s rosszal,
hogy vissza találhass magadhoz.
Magad vagy a mindenség!
Te vagy Önnön való megvalósítója!
Habár néha tétova,
néhol te is csapj oda!
Csapj oda, mert kell,
kell a mának a néma csend.
Néma csend az elfelejtett búnak,
néma csend a koszorúknak,
melyen a gyertyák csendben leégtek.
Szeretlek, te élet!
Oly szépséges orcád,
azt hiszem…
szerelmes vagyok.
Bepillantás az Örök Mindenségbe
Porszemként a világban…
porból,
s ezalatt a látogatás alatt
vibrált, játszott, látott,
érzésekkel átoltatott.
Porrá,
mert az életen át tartó kirándulás,
csak egy ki rándulás
a kozmikus tortából.
Körülötted,
fejedben a mindennapok,
emlékezz,
ezek csak finom fátyolos pillanatok.
Egy pillantás a mindenségbe,
a mindenség pedig,
egy halandó életre:
válaszod a kezedben tartod.
Tekints hát az égre,
a végtelentől fölöslegesen félve
– az univerzum tükre,
gondolataid mércéje.
Halu
Sárkány tűz és óceánjáró hajó,
Hajó, ha nem jó,
Halu.
Halrudacskák az uszodában.
Kérdezz-felelek
Felteszem a kérdést,
hogy vajon feltettem-e már a kérdést.
Kérdést ékelek a mulandó idő rostjaiba.
A kérdést,
melyben a válasz úgy csorog,
mint véna az élet fájában.
Kérdést magamnak és másoknak,
a jelennek és jövőnek, a tükörnek,
a képernyő pajkos vibrálásának.
Kérdést neked, a buszsofőrnek,
a sorsnak, a vallásnak, a tudománynak,
a nem létező erőknek,
vagy azoknak,
amelyekről nem is tudunk.
Az univerzumnak, a csizma szárának,
még ha nem is méltat válaszra…
sorolhatnám.
Tudod, feltettem a kérdést.
Mélyen legbelül,
vagy artikuláltam.
Gondolkodtam előtte,
vagy csak ontottam a butaságot.
Jött mindenhogy és bizony még jönni is fog.
Ugyanúgy belőled is és belőlünk is.
Na meg bedőlünk is.
Magunknak.
A kérdés pedig lényegtelen addig,
míg fel nem tesszük a kérdést,
hogy kell-e kérdés.
Ott van-e a válasz benne?
Ott van bizony.
Kérdéseket teszünk fel,
hogy fájjon, hogy látsszon,
kibabráljon, árkot ásson…
játsszon.
Kérdések nélkül
bizonytalanság uralkodik.
Nincs döntés, semmi.
De azért is megpróbálom.
Lelki álom.
Megvárom.
Kérdés nélkül megvárom.
Ha igazán kell,
meglátom…
Odú
Megmérettetett lelkem tűzifája
pislákolt és pislákolt,
de nem hunyt el a parázs,
nem tehette.
Habár megőszült egy húrja a hárfámnak,
boldogságom pengető alanyának,
az visszhangzott tovább.
Éber álom rém ügynökei kopogtattak,
maguk önnön rosszakarói,
szüntelenül az ajtómon.
Tölgyfából nemzett jó szívem pedig,
torlaszolt, s benső odukban találta meg
az igaz nyugalmat.
Éber álmok
Ülök, állok, fekszem,
körülöttem összegabalyodva
terpeszkedik a valóság.
Határát keresve sem találhatom.
Ha elkárhozok, tán lesz látomásom.
Ülök, állok, fekszem,
itt a testem, ha kell nesztek.
Lelkemből egy darabot sem adok,
próbálkozol én meg éhen halok?
Persze…ilyenből nem kérek falatot.
Ülök, állok, fekszem,
ugrándozom, gumikötéllel,
olykor ismeretlen arcokkal és kémcsövekkel.
S álmomban is ott vagyok,
ha ébren pedig…akkor is álmodom.
Elaludnék a válladon.
Élet/lét/mindenhatóság
Oltalmadba fogadtál,
fűzfák árnyékában
szeretetadásról tanúskodtál.
Lehasított lélekrészeim
visszaszerzéséhez receptet,
zúgó fejem zavarodottságához
szilárd lábakon álló keresztet…
Kaptam tőled minden jót,
s türelemmel vártál, támogattál.
Úton vagyok.
Fel nem adom.
Ösvények és pocsolyák,
vagy szellő – fátyolosan lágy.
Köszönöm, mert köszönöm,
tőlem oly távol sosem szakadtál…
Magam a mindenség,
a mindenség a tanúm!
Tanúja lehetek
őszinte visszatértemnek.
És lesz
Ne büntessem magam,
szabad vagyok,
Lesz ahogy lesz.
A temperamentum momentuma
Dúdolászva érkezett,
s köszöntött belülről
engemet a temperamentum.
Fiam ne nézz ide,
csak haladj az árral
– suttogta oda az öreg kísértő.
S én vágtába csaptam magam,
megszűnt minden körülöttem,
volt ott minden,
jó és fertő….
Belülről töltött fel
egy lilás asztráltest,
s kicsattant rajtam
a momentum.
Ahol a legjobb
Bár elvétve hasonlóság fedezhető fel,
Elvétve összetéveszthetetlen igazság,
S csak a fene tudja,
az okozatok keszekuszaságát.
Légy itt, ne ott
De itt csak akkor,
Ha itt jobb.
Az üzletember
Gondolnád hogy nem szép,
hogy a pénz körül forog az agya,
de a pénz mozgat mindent…
És a végén
te is csak egy pénzéhes,
irigy koldus vagy.
Ki sikerrel lesz az üzlet embere,
Mert a pénzért bármi megvehető?!
Vagy elég a ház tető?
Míg eléd nem rakják a prospektust,
de a lényeg valahogy még mindig a minőség,
s mindig az kell mit nem kaphatsz meg.
Gyarló ez a faj: sosem elég.
De nem baj mert én,
az őseimnek veszek egy házat.
S ez bőven minőség,
soksok év hálája,
s hálából befogom a számat.
Délibábom
Meséken nevelkedtünk
mi földi halandók,
bátorság, szellem,
kitartás és örömmámor,
mit megelőzött a komor bú,
s csak arra kell
felkapnom a fejem a végén,
hogy az élet a komor,
a vágy az meseálom,
és ha mindent megteszek,
bizony még lehetek én is
a saját délibábom.
Rebinek és Beninek
Hívogat a világ
téged és engem,
mi ketten szabadon,
szárnyakat növesztve…
Szívünk örök mezején
felhőtlen repdesve,
te és én erősebb!
Te és én gyengédebb!
Mi a felhők fölött,
hol az ég mindig kék,
így soha ne félj,
mert te és én,
én és te,
téged magamért,
magamat miattad,
minket magunkért!